Kezdőlap Történelmi Háttér Életrajz Publikációk
kanter logo ,,Jézus Krisztussal a szívedben és szemed előtt élj belső életet!"
/Kanter Károly/
Publikációk
  • Segítség az adatbázis használatához
  • Saját írások
  • Katolikus akciók
  • Méltató cikkek
  • Mind
  • Választott gyűjtemény: Saját írásai
    Választott téma:

    Választott rendezés:

    Választott szűrő:
    /var/www/kanter.ppek.hu/publication/orokimádás_1909_szept.html

    Fegyverre!

    Kánter Károly beszéde, Szeged, 1909. aug. 30.

    (Örökimádás, X. Évf. 1909. szeptember, 258 263. o.)


    Méltóságos  és főtisztelendő püspök úr!

    Tisztelt szakosztály! Mélyen tisztelt hölgyeim és uram! Méltóztassanak megengedni, hogy az előadásomra kiszabott időben ne elméletileg, hanem gyakorlatilag szólhassak a számomra kitűzött tárgyról. Az egyháznak egy nagy diadaláról beszélek, mely nem régen folyt le a Rajna partján, a kölni eucharisztikus világkongresszusról. A jelen század katholikus életének a Szentséges Atya dekrétuma mellett ez volt legnagyobb eseménye. Tizenkilencz ilyen kongresszust tartottak már Európában és más világrészben, de a kölni fölülmúlta valamennyit s mivel mindkettőn résztvettem, merem állítani a rómait is. A gyűlések a kölni dómban folytak le német, franczia nyelven, más templomokban különböző nyelveken; s mindezt fölülmúlta az eucharisztikus körmenet nagyszerűsége. Negyedfélórán tartott e diadalmenet s mondhatom, kétszázötvenezer ember vett részt rajta, köztük félmillió idegen. Ez a kereszténység nagy diadala volt. S mi volt a diadal fegyvere? Az Oltáriszentség. Ez nevelte föl Németország papjait és a papokkal a hivőket is. Hiszen itt folytak csaták az Oltáriszentségért, vértanúk éltek Kölnben, annak érsekét vitték börtönbe a kultúrharc alatt, de a papság föleszmélt s megragadta a fegyvert az Oltáriszentséget. Oda sorakozott az imádkozók közé, először a fegyvert szerezte meg, hogy jól tudjon harcolni, először az eszközt szerezte meg, hogy jól tudjon dolgozni.

    Az Eucharisztia papi társulatnak éppen Németországban van legtöbb tagja. A papság rohan e társulatba, a papoknak szövetsége ez. Egyszerű kötelezettségük, hogy hetenkint egyszer menjenek a templomba, csak egyszer egy órát válasszanak és azt az Oltáriszentség előtt töltsék. A németeket ebben követik a francziák is, mert tudják, hogy hatalmas erejük, titka ez. Ez a szent titok, a hol a pap megalázza magát teljesen, lenyúl a forráshoz, hogy fölüdítse lelkét Krisztusban, ki ott van a katholikus templomokban és nincs is másutt, csak a mi templomainkban. Ezért sietett a papság oda ahhoz a győzedelmes Krisztushoz, ahhoz az üdvözítő Krisztushoz s mikor nála volt, akkor érezte, mint tágította ki szívét, mint világította föl elméjét. S mikor a papság nagy lett, ez a Krisztus naggyá tette a híveket is. (Éljenzés.) Mert a nép látta nemcsak akkor, a mikor misézik, de látta őt akkor is, midőn az Oltáriszentség előtt imádkozik, abban az órában, midőn magát mestere előtt kipihente sokszor este, sokszor éjjel, a lobogó mécs világánál, mert a buzgó pap nem talált más időt, csak az éjszakát; hogy az édes Üdvözítővel egyedül beszélhessen; ő nappal mindig kötelessége után járt s a hivőkért dolgozott. S a hivők látták ezt, látták a dolognak titkát is: egy községnek lelkipásztora éjszaka az Oltáriszentség előtt: ez az, a mi beléjük is lelkesedést öntött és a papot követték a hívek s ők is hasonlóan cselekedtek s innen van az, hogy Németországban a hitbuzgalmi egyesületek oly hatalmas erővel működnek s hogy e társulatokba a hivők oly nagy számban mennek. Ott nem százakról, de százezerekről beszélnek.

    Így alakul ki az Oltáriszentség nagy országa, így termi a szentségtől megáldott föld a harczosok nagy számát, kik a halálba is elmennek Krisztusért. Hiszen Krisztus egészen a mienk. Krisztus ránk bízta magát teljesen, Krisztus egészen el lesz hagyatva, ha mi nem gondozzuk mi nem látogatjuk. Őt az Oltáriszentségben imádni, Őt meglátogatni, az élő szent áldozatban magunkhoz venni kötelességünk; azt, kit az emberi kebel nem volna képes magához venni, ha még oly szent is, nem merne magához venni, ha még olyan bűntelen is, magához veszi a harczra kész katholikus, még áldozatok árán is, mert Ő mondja, Ő parancsolja; int, kérlel, buzdít, fenyeget, büntet, ha nem megyünk Hozzá. Nemcsak akkor, amikor parancsolva van; hanem amikor a kegyelem megszállja szívünket, s amikor érezzük, hogy szükségünk van vigaszra, támogatásra. Hol keressünk vigaszt másutt? A világ zajában? Ott nincsen. A világ örömeiben vagy szórakozásaiban? Azok elperzselik, ezek kiszárítják a lelket. Csak egy helyen kap a lélek nyugodalmat, csak egy helyen talál vigaszt, irányt, eszméket, érzést, bátorságot, harczi kedvet s ez Krisztus az Oltáriszentségben. Legjobban megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, küzdjünk érette és bátran hirdessük a világnak az Eucharistiát, annak nagy hatalmát, nagy befolyását. (Éljenzés.)

    Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ezeket a gondolatokat fakasztotta lelkemben mindaz, a mit Németország szent városában láttam a kölni eucharisztikus kongresszus alatt. Ha ott nem is voltunk mindannyian, beszélhetek egy más dologról, melyet mindannyian láttunk, beszélhetünk Szeged városáról, a tegnapi eucharisztikus körmenetről. Ott voltunk mindannyian, mert mindnyájunknak el kellett menni s láttuk mindannyian, kik itt vagyunk, az Oltáriszentség diadalát. Diadalünnep volt, fényes manifesztáczió, a katholikus öntudat föllobbanása Szeged városában. Ezért imádkozva, egyet imádva éreztük, hogy egyek vagyunk. (Úgy van! Úgy van!) Nincs oka panaszkodni senkinek, sem az egyházmegyének, sem főpásztorainknak, sem a katholikus szövetségnek, sem minékünk, mert a tegnapi körmenet Szegeden nem látott páratlan diadalünnep volt. A kölni napok lelkesítő emlékét elhoztuk ide édes hazánkba s megvallom, mondom, a tegnapi körmeneten épp úgy tudtam örülni, épp úgy tudtam lelkesedni; s a két hatalmas ünnepélyt, mely Kölnben a Rajna mellett s itt Szegeden a Tisza partján végbement, összehasonlítva, egy következtetést szeretnék levonni.

    Mondtam, mi hozta létre Kölnben ezeket a napokat: az élő hit. S ez hozta létre a mi ünnepünket is. Hát lehetett volna e a Szegedi körmenetet oly nagy arányokban létesíteni, ha nem volna meg közöttünk az Oltáriszentségbe vetett élő hit?!

    Ha nem tudnók azt, hogy életünk, boldogságunk, nemzeti nagylétünk az Eucharisztiától függ?! Szeged népét látva, láttuk a szívekben buzgó ősi hitet s láttuk, hogy tud ez a mi magyar népünk áldozni, imádkozni, tenni, lelkesedni az oltárért és annak lakójáért. S ezt az érzést, a mi tegnap megnyilatkozott, szeretném két kezemmel megragadni a magyar népben s a magyar papságban egyaránt. Vigyük ki ezt az érzést Szeged városából az egész országba, tovább, tovább s mindig mélyebbre s tisztítsuk meg nemzetünk életét ezzel a tűzzel, a mely nem emészt, hanem alkot és egyesít. Ragadjuk meg az egyesítő erőt és ragadjuk meg mindazon eszközöket, melyek az erőt kiaknázzák és gyümölcsözővé teszik. Minden egyesület, minden társulat megszentelője Jézus Krisztus, minden társulatnak lelke, szervező eleme az Oltáriszentség; legyen az férfi társulat, legyen az nőegyesület, legyen az papi társulat, szocziális egyesület, legyen az bármi, legyen az sőt maga a politika is, nem fog az semmire sem menni, ha nincs összeforrva az Eucharisztiával, ha nem Krisztusért történik minden. Ha nem Krisztus lesz minden mindenben, akkor az a politika nem lesz más, mint kufár élet, önző haszonlesés, aljas önérdek. Nekünk a csillagokra kell néznünk, nekünk fölfelé kell tekintenünk, nem is fölfelé, hanem be a templomokba, oda az oltárra s onnan kell merítenünk eszméinket, tetterőnket s ernyedetlen munkánk sikerének biztosítékait. Krisztusnak kell lenni mindenütt; a nép minden rétegében, a családok szentélyében s az emberi szív csendes magányában. Tanulják meg őt szeretni a gyermekek is és áldozzanak. Látogassák meg ők is az Oltáriszentséget, legjobb barátjukat s nevelőjüket s ha a jövő nemzedéket biztosítjuk, biztosak lehetünk, hogy országunk katholikus fog maradni s országunk virágozni fog. (Éljenzés.) Ezt megemlítve még egy benyomásról óhajtok beszámolni, mit a Rajna mellett a kölni kongresszus alatt szereztem, egy benyomásról, mely előítéleteket döntött meg, galád hazugságokat hazudtolt meg százezrek előtt. Azt mondják, általános szóban, hogy mi katholikusok csak ájtatosságra valók vagyunk, csak imádkozni tudunk, s nem tudjuk a népet az anyagi lét terén gazdagabbá, egészségesebbé, boldogabbá tenni.

    Nem áll! Ott láttuk, mikor az Oltáriszentséget ünnepeltük, hogy nem úgy van. Talán nekem is voltak kísértéseim, hogy a megrögzött előítéletnek higyjek, hogy mi a népet nem tudjuk boldogítani; de mást láttam a kölni dóm mellett és kiábrándultam előítéleteimből. Láttam katholikus népet s katholikus nép kezében élénk virágzó ipart, kereskedelmet, egészséges, életerős fajt és boldog társadalmat. És azt hiszem, ez azért van, mert az a rajnai nép az Egyház szellemében van nevelve, ezt a népet az Oltáriszentség ápolta, minden társadalmat mozgató tényezők legnagyobbika. (Éljenzés.) Nem kell nekünk új módszer, csak tegyünk úgy, a mint szívünk sugallja, a mint Krisztus ösztönöz s akkor nem lesz szükségünk hazánk boldogításához egy más fajra. (Derültség.) Az áldozás után Ő fogja szívünkbe hajtani vérét, Ő önti belénk a munkára kész lelkesedést és tiszta forrás fog csergedezni a szívben, a szívből átmegy ereinkbe, kezeinkbe, lábainkba, az egész emberbe. Aki így hallgat az Eucharisztia sugallataira s az ő szavát tettre váltja: boldoggá teszi magát, családját, a társadalmat és boldoggá teszi ezt a szegény magyar hazát. (Viharos éljenzés.)

    Az Eucharisztiában rejlik a titok kulcsa, mint fogjuk nemzetünket, fajunkat regenerálni és a magyar katholiczizmust nemzetmentő munkájában diadalra segíteni. S hogy a magyar katholiczizmus mostani helyzetének e kulcsát megtalálhassuk, engedjék meg mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy lelkem egész bensőségével ajánljam önöknek, karolják föl ama tényezőket, melyek fegyverünknek, az Oltáriszentség keresésére indítanak és megtalálására vezetnek.

    Előbb mondottam, hogy a papságra nézve az Eucharisztia társulat az, mely hivatva van ápolni a papságban az odaadó és önfeláldozó szellemet; önök számára is van, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, egy egyesület, nem kevésbé hatalmas, mint az előbbi, egy egyesület, mely magában rejti az Eucharisztia minden áldását mindnyájunk számára. Itt találjuk mindazt, a mit mi az Eucharisztiától kérünk, kívánunk s amit csak az Eucharisztia nyújthat. Ez az Oltáregyesület. Az Oltáregyesület Krisztus szívéből fakadt, Krisztus szívéből táplálkozik; nem lát mást, csak magát Krisztust és Krisztusnak örök érdekeit e mulandó világban. Az Oltáregyesület férfiak és nők számára van; mindenki számára van; kötelezettsége könnyen teljesíthető; hónaponkint egy imaóra és évenkint csekély adomány a templomoknak; az egyesület buzdít bennünket a naponkénti szentmise hallgatására, nem elégszik meg azzal, hogy csak akkor áldozzunk, a mikor azt szentegyházunk parancsolja, hanem Szentséges Atyánk dekrétuma szellemében a gyakori áldozás elterjedését ápolja. Imádkozik, hogy a pápa szava teljesüljön, programot ír zászlajára, a mely győzelmet jelent. Jöjjetek minél többen az Oltáriszentséghez, vegyétek és egyétek; töltekezzetek Krisztussal, hogy szívetek erős legyen! Ezt akarja, ezt kívánja, ezt követeli tőletek az Oltáregyesület.

    A nélkül, hogy más egyesület emiatt működésében hiányt szenvedne, az Oltáregyesület nagyra becsüli, felérti, magáévá teszi lélekben más egyesületek hivatását, melyeknek lelket ad, sőt az a czélja, hogy azoknak lelket adjon, szellemet kölcsönözzön, éltető szervező szellemet.

    Legyenek egyesületek, hisz az egyesületi eszméért küzd az Oltáregyesület is, legyenek társadalmi, hitbuzgó egyesületek, férfiak, nők, gyermekek számára, de egyet ne feledjenek ki, azt, a mi nélkül nem mennek semmire se: az Oltáriszentséget. S ezt adja nekik bőségesen, mint éltet lehelő lelket az Oltáregyesület. Sokan talán nem értik fel édes hazánkban az Oltáregyesület hivatását, voltak talán, kik ezt nem is tudva, már majdnem szakadást támasztottak benne a múltban. De Te látod diadalmas Eucharisztia, hogy egyesületed Teéretted s a Téged imádók üdvéért dolgozik! Azért dolgozunk, hogy testvérek legyünk, hogy a magyar katholiczizmus sikerét ne várjuk mástól, mint az Oltáriszentségben fölnevelt erőteljes nép munkájától (Éljenzés.) Egy igazi népegyesület, szent szövetségben Jézus szívével az Oltáriszentségben. S hogy ezt megvalósíthassuk, s hogy a katholikusokból harczra kész bátor elemeket neveljünk, hogy az Oltáregyesület a katholikus társadalmi akczió érdekében Isten dicsőségére annál biztosabban, annál sikeresebben működhessék, egyet ajánlok, mit meg kell valósítanunk, mert szövetkezésben van az erő, alakítsuk meg a hazai Oltáregyesületek és szentségi társulatok országos szövetségét! (Szűnni nem akaró viharos taps és éljenzés.)

    Egy szent szövetségről van szó, a melyben föl fogjuk érezni magunkat, mely az egyes szerveket nem fogja megbénítani, hanem azoknak, fejtől a szívig s tetőtől talpig új életerőt fog kölcsönözni. A lelkesedés újra lángra gyúl, még nagyobb erővel, mint eddig s Krisztusért imádkozni, dolgozni fog az új sereg, templomait föl fogja ruházni, mert az imádás és az emberi lelkek gyarapítása mellett ez az Oltáregyesület különös hivatása: föl fogja ruházni azokat a szegény templomokat, hogy azokban ne legyenek rongyok, hogy mi papok ne legyünk kénytelenek, mint koldusok menni az oltár elé s ne igyuk ott a legszentebb vért egy oly kehelyből, melyből a patak vizét sem innák meg.

    Oltáregyesület tedd meg kötelességedet! Jöjjenek ezrek meg ezerek ide munkáikhoz új erőt meríteni s az Oltáriszentségben munkáikért jutalmukat átvenni. S erős lesz a katholiczizmus, nagyobb arányokban lesz társadalmi működése s ha újra összejövünk alkotni katholikus nagygyűléseken, akkor fogjuk látni, hogy igazunk van, mert lehetetlen Jézusom, hogy amit nevedben mondunk, azt te ne áldd meg és ne tégy boldoggá saját magaddal minden embert és nemzetünket!

    Befejezem beszédemet. A keresztény vallás háromszáz évig állott már fönn, de hatalmas volt még a pogányság is. Konstantin császár szemben állott a pogány sereggel. Érezte gyengeségét, fegyverről gondoskodott, az égre tekintett s ott látta fölírva: E jelben győzni fogsz! S e jel ott ragyogott az égen, a kereszt volt. És ezt a jelet tette zászlójára és győzött. Legyőzte a pogányságot. Mi is egy pogánysággal állunk szemben, a mi táborunk is ott van Szeged alatt, mi is egy segítőt keresünk, mert érezzük, hogy egymagunkban gyöngék vagyunk és feltűnik a ragyogó jel, nem is jel, nem, sokkal több annál maga az élő valóság: Jézus Krisztus. Itt van közöttünk az Oltáriszentségben. Ő az, kiben győzünk, s csakis ő vele győzünk, csakis ő vele győzhetjük le az újkor pogányait. Kezünkben a fegyver s a harczra. késztető szó: E jelben győzni fogsz!


    Saját írásai

    Ebben a gyűjteményben Kanter Károly saját munkái találhatók, amelyek folyóiratokban, vagy különlenyomatban megjelentek. Kanter Károly több cikket írt a Magyar Állam, a Religio és az Örökimádás c. folyóiratokba.

    Kanter Károly írásait a következő témák szerint csoportosítottuk:

    • Kanter Károly folyóiratokban megjelent publikációi és beszédei


    • A cikkek egy része az iskolai hitoktatással és a katolikus egyetemmel foglalkozik. A gyűjteményben megtalálhatjuk egyéb nem szorosan vallási jellegű írásait is, mint például a budapesti Szent István Bazilika építéséről szóló cikkét.
    • Kanter Károly Oltáregyesülettel, Eukarisztikus kongresszussal kapcsolatos írásai


    • Ebben a csoportban az Eucharisztiáról és az Oltáregyesületekről, Kanter Károly legkedvesebb témájáról szóló írásai böngészhetők.
    • Kanter Károly külön füzetben megjelent írásai


    • Két különlenyomatban megjelent írása közül az egyik a Katolikus Körök szervezésével, a másik pedig a munkások szociális helyzetének javításával ill. a tanoncképzés problémáinak megoldásával foglalkozik.
    • Személyes dokumentumok


    • A dokumentumok között, a család által rendelkezésre bocsátott és az esztergomi Prímási Levéltárban található, kéziratban megőrzött írások találhatók.

    A témák külön-külön is választhatók.

    A lapok tartalmával kapcsolatos megjegyzéseket Munka Margit várja a mg1952 kukac freestart.hu címen.
    Utolsó módosítás: 2006 június 15.